Kellemesen meleg nyári reggel. Az emberek a munkájukba igyekeznek, a boltok kinyitottak és gyerekek szaladgáltak az utcán. Szóval olyan nap volt, mint a többi. Sőt a szokást tartva egy huszonéves, kezében egy női táskával, rohant végig az utcán. Sarkában egy középkorú kissé elhízott rendőr. Az embereket nem érdekelte túlzottan az üldözés, a tolvaj megfogása pedig még csak fel sem ötlött bennük. „Reggel van, hagyjanak békén!” –gondolhatták az emberek, ha úgy viszonyultak a reggel nevű förtelemhez, mint én. Mindegy. Szóval a rendőr üldözi a tolvajt. Nagyon kitartóan hajtja. Annyira futott utána, hogy meg kellett állni. Egy villanyoszlopba kapaszkodva veszettül kapkodott levegő után. Micsoda figyelmetlenség, elfelejtett levegőt venni! Hát így aztán tényleg nehéz futkározni… Szerencsére némelyik magyar tolvaj ad a fair play-re és az illető, mikor észre vette, hogy üldözője kifulladt, megállt és visszasétált a rendőrhöz. Kb. 10 méternyire állt meg a rendőr előtt. Ennyi volt a rendőr hátránya. Milyen sportszerű! Vagy csak elmebaj? A rendőr összeszedte magát és odaszólt a fiatalembernek:- Fricikém, kávészünet!- A két férfi egy kávézó felé vette az irányt. Ott már várta őket két másik rendőr. Köszöntek egymásnak, majd az asztalhoz ültek.

-   Még mindig kergeted a női táskák legkitartóbb gyűjtőjét, Béla? – kérdezte az egyik.

-   Á, nem szívesen hidd el. De most felsőbb utasításra cselekszem. – válaszolta Béla.

-   Hmm, a főnök el akarja kapni Fricit? Mit csináltál, te kölyök? – kérdezte egy idősebb rendőr, úgy hatvan körüli lehetett.

-   Én semmi különöset, Józsi bá. Én csak táskát loptam! – mentegetőzött Frici.

-   Nem, nem a főnökség adta a parancsot, hanem a feleségem. Ellopta a táskáját. Azért kergettem meg, hogy ne siránkozzon annyit. – magyarázta Béla.

-   De olyan szép… - mondta Frici.

-   A feleséged táskája miatt rohangálsz! Hülye vagy? Mondj nemet és kész! – rikkant fel a harmadik.

-   Nem mondok, Peti, mert a múltkor is hozzám vágta a serpenyőt! – válaszolt Béla.

-   Ha! Ilyen nálunk is volt, de azt hiszem, most elmegy a kedve tőle! –

-   Miért mi történt? – kérdezte Frici.

-   Hát letartóztattam! És nem fizettem ki az óvadékot, vagy mit, sem! –

-   Hát Petikém neked mindig is érdekes megoldásaid voltak… - fűzte hozzá Józsi bá, de befejezni nem tudta, mert hirtelen a hideg futott végig a hátukon.

Egy gyanúsan vidám egyenruhás férfi tartott feléjük, kezében egy könyvet tartott és vigyorogva rá köszönt a társaságra.

-   Jó reggelt mindenkinek! –

-   Jó reggelt… - mondták rémülten.

   A félelmüknek nagyon is jó oka volt: ez az ember, bár néhányan azt állítják, hogy a Sátán küldte az emberiségre, hogy szép lassan kiirtson minket. Na de mivel is? Hát először is ott van a mosolya: ettől gyakran hányingert kaptak a gyengébb gyomrú emberek. Aztán még ott van a nevetése, melynek következtében a kisgyerekek felsírnak, a gyengébb gyomrúak pedig kiadnak magukból mindent. De a főfegyvere minden mindenképpen az, ami miatt a kerületben élők között megnőtt a depressziósok és az öngyilkosok száma. Pedig csak a humorával van baj. De azzal nagyon. Galla Miklós elsírná magát, ha ezt hallaná.

-   Nézzétek mit vettem! 1000 anyósvicc!!! Megvan a teljes 1000 vicc sorozat! Nem fantasztikus?

-   ♪♫Nem, nem, dehogynem!♪♫ Hahaha! Érted? Érted? Várjál, van jobb: Mi lesz a számítógéppel, ha a hűtőbe teszed? Lefagy! Hahaha! Várjál, van még! Van még! – és kétségtelenül el is mondta volna, ha Frici hirtelen le nem fordul az asztalról. Elájult. A rendőrök pánikba estek De szerencsére valaki a sok „Úristen!” és társai közt felhívta a mentőket.

Már a kórházban. Fricivel valami gond van. Azt nem értették mi, de gond van. Az állapota stabil, de meg kell műteni. Különben pár hónap elteltével tolószékbe kerülhet! Viszont a műtétet Magyarországon nem tudják elvégezni és így elég drága lesz. Friciért mindent, de ha nincs pénzük, akkor semmit se tehetnek érte. Vagy mégis? Béla szeme egy újságolvasó emberre tévedt. A címlapon ez állt: „Ismét ölt a prágai mészáros. A prágai hatóságok pénzjutalmat ígérnek (kb. 15 millió Ft értékben) a nyomravezetőnek…”

-   Itt a megoldás! - mondta Béla és elvette az újságot.

Körbe adták az újságot. Az újságolvasó férfire ügyet se vetettek

-   Jó ötlet – mondta Péter.

-   Figyu, én… - kezdte a viccmondó, de ekkor Peti ráordított.

-   Csend, Harold! – kiáltott Péter.

Haroldot, azért hívják Haroldnak, mert ez a neve. Különben ő magyar, csak Amerika mániás és átnevezte magát… Az már más, hogy ez inkább angol, mint amerikai. Harold leült és gondolkozni kezdett. Nem tetszett neki az ötlet, hogy Prágába menjen. Tudott jobbat csak gondolkodnia kellett. Ilyenkor, mikor komolyan kellett gondolkodnia, fájt a feje és szédült, de ilyenkor mindig eszébe jutott valami. Most is.

-   Hé, figyelj csak…- kezdte, de egy hatalmas ütésféle elhallgatatta.

-   Viccet nem! – mondta a kissé ingerült Péter.

-   Jól van, Petikém csak máskor kicsit udvariasabban… - mondta Józsi bá.

-   Felolvasnám a cikket… na szóval: „a rendőrség immár két éve keresi a prágai mészáros néven elhíresült sorozatgyilkost. Mindeddig még szinte semmit nem haladt a nyomozás, mivel a tettes soha nem hagyott maga után se, nyomot se szemtanút…”

-   Jó ennyi elég lesz. Indulunk Prágába. – mondta Józsi bá.

Harold fel kelt és gondolkozni kezdett.

-   Mit akartam mondani… mit akartam mondani…- gondolkodott.

-   Á, felkelt…- mondta Peti.

-   Nyugalom! Indulunk a reptérre. – mondta Józsi.

   Egy óra múlva már a reptéren voltak. Megvették a jegyeket és felszálltak a gépre. Sima repülőút volt, mivel Harold-ot a gép másik végébe ültették. Valami vigyorgó kissé őszes-szürkés hajú és szakállú fickó mellé, akit Andrásnak hívtak. Ez az alak nagyon jókat nevetett Harold viccein, sőt ő is hasonlókat mondott…

   Prága. Az idő és a környezet kellemes. Szép város. A baj az, hogy csehül senkise tud. Szerencsére angolul viszont igen. Első útjuk a rendőrkapitányság volt. Azon belül pedig a rendőrfőnökhöz igyekeztek. Mivel egyenruhában szaladgáltak, könnyen be tudtak kerülni az irodában. Köszöntek és elmondták, hogy a gyilkost akarják elkapni.

-   Ezt örömmel hallom. Önök az FBI ügynökök, akiket kértem? Az egyenruha az álcázásukat szolgálja, vagy mi?- kérdezte a rendőrfőnök.

-   Ö… igen, hogyne… mi lennénk azok. – mondta Péter.

-   Ezt is örömmel hallom. Itt vannak az akták, a fényképek stb. stb.… -

-   Köszönjük. Máris neki kezdünk a munkának… -

-   Ó, ezt még nagyobb örömmel hallom. Ajánlom, kezdjék a korboncnoknál, aztán beszélhetnének (leírhatatlan nevű) nyomozóval. –

-   Nagyon köszönjük, viszlát! –

Kimentek az irodából és egy csendesebb helyre húzódtak.

-   Megőrültél? Lecsuknak minket, ha rájönnek, kik vagyunk! – mondta Józsi bá.

-   Nyugalom, tudom, mit teszek…- válaszolt Péter.

-   Én is ettől tartok… - mondta Béla.

Elindultak a korboncnokhoz. Mikor oda értek nem igazán az várta őket, amit vártak. Tiszta falak, szinte sehol egy vérfolt. A műszerek tiszták, a korboncnok sem egy sorozatgyilkosra hasonlított, hanem egy normális emberre.

-   Jó napot! Önök az FBI ügynökök? Gondolom a holttesteket, akarják látni.- szólt oda a fickó.

-   Ö… igen. Nagyon csúnya? – kérdezte Béla.

-   Egy picit. Biztos mutassam? – kérdezte.

-   Igen, igen. FBI ügynökök vagyunk. Látunk már ilyeneket. Mutassa. – mondta Péter.

Lerántotta a leplet a holttestről. Peti lehányta a hullát.

-   Hé, mit csinál?! – kiáltott a korboncnok.

-   Nyugalom, Peter ügynöknek vannak érdekes szokásai. Például ez. Érti? Haha. - mondta Harold.

-   Na, mindegy, Az áldozatot megcsonkították több helyen is… - magyarázott, de nem értettek túl sokat belőle. A társaság a nyomozóhoz akart indulni, de Péternek volt egy jobb ötlete…

-   Van egy jobb ötletem. Menjünk a henteshez! – mondta, majd megindultak a hentes felé. Nem igazán lehet követni a gondolkodás menetét.

Mikor odaértek az első hentesbolthoz, amit megláttak, Peti berontott, és fenyegetően megszólította a hentest: - Maga a prágai mészáros? –

-   Igen én vagyok, de jobb szeretem azt, hogy hentes. – válaszolt a hentes.

-   Ne beszéljen félre! Beismeri mit követett el a prágaiak ellen? – mondta dühösen és pisztolyt rántott.

-   Ne lőjön, kérem ne! Beismerek mindent!

-   Beszéljen! –

-   Én voltam, én tettem. Beismerem, hogy bele tettem a romlott húst a darált húsnak való közé. Igen ez a szörnyű igazság! –mondta a hentes és sírni kezdett.

-   Mi van? Nem maga a sorozatgyilkos? Hülye! – mondta idegesen és kiviharzott. A többiek utána.

-   Azt hiszem itt az ideje, hogy elmeséljek egy viccet! A korboncnok, a rendőr és a hulla találkozik…- kezdte Harold.

-   Csend! Szerinted mit tegyünk Józsi bá? – kérdezte Béla.

-   Mittomén. Azt hiszed, mert öreg vagyok mindent, tudok? Menjünk oszt, beszéljünk azzal a nyomozóval!- javasolta Józsi bá.

-   Tőlem – mondta Peti – de szerintem nézzünk be a boncolóshoz is, hátha talált valamit. -

   A rendőrségen. Keresni kezdték a nyomozót, de nem találták meg. Elmentek a korboncnokhoz. Benyitottak és a látvány rettenetes volt. A drága korboncnokot éppen megölték. Legalábbis nagyon úgy tűnt, mivel egy férfi mellette egy szikét szurkált a hasába. Péter pisztolyt rántott és lőni kezdett. Az egész tárat kilőtte a férfira, de nem találta el. A gyilkos a hátsó kijárat felé rohant. Nem tudták megállítani. Vagy mégis? Haroldnak hirtelen egy ötlete támadt. Meg kellett állítania a gyilkost. Friciért mindent! Ehhez a kijelentéshez tartotta magát, és bár fájó szívvel, de a gyilkos után hajította az 1000 Anyós vicc című könyvét. A férfi arccal a földnek esett és elájult. Mikor felkelt a kezén bilincs volt és négy rendőr állta körül.

- Le van tartóztatva! Maga a sorozat gyilkosunk? – kérdezte Béla.

- Igen én lennék. Név szerint (leírhatatlan nevű) nyomozó. –

- Szóval maga az a nem tudom, hogy kell ejteni a nevét nyomozó? Maga maga után nyomozott?- kérdezte Béla.

- Hát igen, valahogy így. Minden a pszichiáteremmel kezdődött. Azt mondta kétszemélyiségem van: egy jó meg egy rossz. Ez a rossz énemnek nem tetszett és megölte a pszichomókust. Aztán a neje gyanút fogott és így őt is megölte. Aztán a szomszédasszony fogott gyanút és így tovább… - magyarázta a nyomozó.

   A rendőr négyes elvitte a mészárost a rendőrfőnök elé, majd elmondták kik is ők valójában. A főnök viszont nagy örömében fel sem fogta, mi van, csak bólogatott össze-vissza. Felvették a jutalmat és visszamentek Friciért. A műtét sikerült és ennek örömére mindannyian elmentek Prágába nyaralni. Egyik nap kint álltak a szállodájuk teraszán és a naplementében gyönyörködtek: mindegyiküket magával ragadta a látvány. Ahogyan a lemenő nap sugarai megvilágították a várost. Ahogyan a város magasabb épületei hosszú árnyékot vetettek. A bárányfelhők pedig vörös színben, majd egyre távolodva rózsaszínben úsztak a város felett. Csend volt és béke. A csendet viszont egyszer csak Harold megtörte.

- Rájöttem mit akartam mondani a kórházban! Ötösöm volt a lottón! -

                                                                     Írta: ifj. Horváth László