A gyerek a jövő emberanyaga

Egy újságíró, aki egy jelentéktelen lapnak írt, sztorit keresett. Valami izgalmasat, valami nagyon érdekeset, amitől felkapott és népszerű újságíróvá válhat. Ennek érdekében fel-alá furikázott a városban, de semmit se talált. Sőt, a kocsija hirtelen lelassult, majd megállt. Kifogyott a benzin. Ráadásul a város szélénél, a világ végén. Kiszállt, és körbenézett. Semmi. Azaz volt valami a nagy semmi közepén. Egy régi gyárépület. A szokásos, omladozó falak, néhol betört ablakok stb.-stb., de egy furcsaság felhívta magára a figyelmét. A kémények füstöltek, a lámpák égtek, és zaj szűrődött ki. Itt a sztori! Még ha nem is nagy, de a semminél mégis több.

Elindult a gyár felé, és közben járt az agya. Lehet, hogy egy titkos szervezetre bukkant, akik drogot készítenek? Vagy fegyvert? Mindegy, csak illegális legyen. Erre harapnak az olvasók! Sőt, ha tényleg találna valamit, még fizetésemelést is kaphat! És ez így ment volna tovább, ha el nem éri az ajtót. Ekkor megtorpant. Mit fog mondani? Újságíró vagyok, azért jöttem, hogy lebuktassam a bűnszervezetüket. Nem, ezt talán mégsem. Akkor mit? Minden bizonnyal tovább gondolkodott volna, ha hirtelen ki nem nyitják az ajtót. Egy alacsony, kövér férfi állt vele szemben. Hatalmas szemeivel végigmérte az újságírót, megnyalta a szája szélét, és megszólalt.

- Jó napot! Miben segíthetek?

- Én… én a Frissen a nyomdából című újságtól jöttem – válaszolt zavartan.

- Ááá… jöjjön be… kérem! – mondta az ember, és kuncogott. – Nem maga az első, de ne keseredjen el… mindenkinek mást mutattam meg! – mondta, és elindult egy tartály irányába.

- Ö… lenne néhány kérdésem, ha nem bánja…- nyögte ki.

- Persze, nyugodtan… nincsenek rejtegetni valóim. Minden kérdésre válaszolok, utána, ha érdekli, körbevezetem a gyárban. Nagyon érdekesek a gépeink…, főleg a daráló…, az nagyon érdekes! – szeme a semmibe nézett, látszott, hogy csak fizikailag van itt, de pár pillanat múlva újra az újságírót nézte.

- Ö… nos akkor: Mióta üzemel a gyár? Mert én eddig nem láttam. – kérdezte az újságíró.

- Nem? Nem is csodálom. Egy hete indítottam be a gyárat, de nem megy még túl jól az üzlet. Bár már néhány helyi hentes jelezte az igényét termékeinkre, de ebben a városban még nem működik a dolog… - válaszolt az emberke.

- Szóval nem csak itt van gyára? – kérdezte az újságíró.

- Nem, de nem szeretem azt a kifejezést, hogy gyár. Ez itt egy húsfeldolgozó. Én adtam neki ez a nevet, nem csodás? Csodáról jut eszembe. Nem nézzük meg a gépeket? Közben kérdezhet – mondta a „húsfeldolgozó” főnöke, majd félúton megtorpant.

- Hé, várjon! Hol vannak a munkások? Egyet sem láttam eddig! – mondta az újságíró hirtelen. Látta, hogy a főnököt bosszantja a kérdés, és meggyorsította lépteit, majd megfordult és válaszolt: - Szabadságon vannak!

Az újságíró inkább témát váltott.

- Milyen hússal dolgoznak? – kérdezte.

- Hát, mindenfélével. Ilyennel-olyannal…, ami éppen idekerül – válaszolt már sokkal nyugodtabban.

- Biztonságos ez az épület? Kívülről nem volt túl megnyerő…- mondta az újságíró, bár tartott attól, hogy megint felidegesíti a kövér fickót.

- Hehe, hát tényleg nem túl megnyerő, de higgye el, itt még baleset nem történt! – mondta kuncogva, és felment a darálóhoz az egyik ablak mellé, majd folytatta: - Tudja, ez itt a gyerekek műve. Mindig kövekkel dobálják az ablakot, és azok be is törnek… azok a gyerekek… hmm, jó húsosak… hehe, elnézést! Munkahelyi ártalom, hehe. Tudja, én azt gondolom, hogy a gyerek a jövő emberanyaga… szó szerint, hehe. – mondta zavartan. – Mondja, ön hány kg? – kérdezte hirtelen.

- Mi? Én? 76, azt hiszem…- válaszolt meglepődve.

- És van valami betegsége? – kérdezett újra a főnök.

- Nem, de miért? Miért érdekli? – Az újságíró össze volt zavarodva, és félni kezdett. Valami rosszat sejtett.

- Á… semmi. Nézze csak! Ott jönnek a többiek! – kiáltott.

- Hol? Én nem látok se… - mondta, de a vége lemaradt, mert a kis ember teljes erőből belelökte a darálóba, majd vihogva utána szólt: - Bocsássa meg kíváncsiságomat, de újságírót még nem ettem… sőt felnőttet sem… hehe.

                                                              ifj. Horváth László